U/14 7. forduló: Szent Imre DSE - Veresegyház LUA
2018.11.13. - Loksi pálya
U/14 Bajnoki mérkőzés Szent Imre DSE - Veresegyház LUA 2:2 (0:0)
Az őszi szezon záró fordulójában a jó erőkből álló Veresegyház Labdarúgó Utánpótlás Akadémia csapatát fogadtuk a Loksi pályán. A mérkőzés első félidejében szinte végig uraltuk a játékot, több gólszerzési lehetőségünk is volt, de ismét hadilábon álltunk a góllövéssel. A második játékrészt nagyon jól kezdtük, Csábi Bence góljával gyorsan vezetéshez jutottunk, ezután ismét több nagy lehetőségünk is volt. A kimaradt helyzeteinket követően egy távoli lövésből ellenfelünk egyenlített, majd nem sokkal később megfordította az eredményt. Csapatunkkal azonban nem adtuk föl, és szélsőnk Varga Kevin bal lábas bombagóljával egyenlítettünk. A mérkőzésen mutatott játékunk, koncentrálásunk, egymásért való küzdeni tudásunk megmutatta, hogy a bajnokságban bármelyik csapat ellen képesek vagyunk a győzelemre. Összességében nagyszerűen zártuk az őszi szezont, négy győzelem mellett, egy döntetlenünk, és kettő vereséget értünk el. Hazai pályán megőriztük veretlenségünket.
Szép volt fiúk! Tavasszal folytatjuk!
Csapatunk összeállítása:
Szabó Gergely - Kalász Dávid, Rodák Dávid , - Csábi Milán, Varga Kevin, Tóth Levente - Novák Zétény, Pribelszki Levente, Juhász Nimród
Csereként pályára lépett: Homor Benedek, Nánássy Hunor, Vigh Adrián, Csábi Bence, Szakács Gergő, Sándor Márk
![Felső sor: Csábi Bence, Nánássy Hunor, Szabó Gergely, Oláh Álmos, Novák Zétény, Csábi Milán, Vigh Adrián, Szekeres József edző Alsó sor: Bojtos Máté, Tóth Levente, Rodák Dávid, Varga Kevin, Szakács Gergő, Kalász Dávid, Pribelszki Levente](https://4b0354b01a.clvaw-cdnwnd.com/5aa92bb0a89d4f38428f95919d57b2e8/200001931-9c8dc9da7e/ver%C5%91ce%20csapatk%C3%A9p%202jpg-3.jpg?ph=4b0354b01a)