13. forduló: Szent Imre DSE - Mohora UFC

FELNŐTT: Szent Imre DSE - Mohora UFC 0:0

Vezette: Menczel J. (Szász K., Csillik L.)

Szent Imre DSE: Oláh R. (Rados G., 46.) - Bilák, Lőrik, Cseman, Riczi E. - Krajcsi (Antal L., 40.), Molnár J. (Szabó G., 70.), Ódor, Szekeres - Csábi (Gulyás, 89.), Szenográdi. Játékos-edző: Riczi Egon.

Mohora: Percze - Mezei, Baranyi T., Feranecz, Cserni B. - Rados L., Kiss D. (László L., 46.), Tóth B., Hatala - Oláh T., Vereczki (Koplányi, 68.). Vezetőedző: Gál Tibor.

Sárga lap: Riczi E., ill. Hatala, Mezei

Jók: Rados G., Szekeres, Lőrik, Bilák, Ódor, Krajcsi, Molnár J., ill. Feranecz, Baranyi T., Rados L.

Riczi Egon: - Küzdelmes mérkőzésen, mindkét csapat a győzelem megszerzésére törekedett. Az első félidőben egy pontrúgást követő fejesnél, majd később egy lepattanót követően is a kapufa mentette meg a vendégeket a góltól. Viszont egy mohorai ellentámadásánál, az alapvonalról visszagurított labdát a vendégek játékosa vágta a felső lécre. A második félidőben a mohorai csapat próbálta fokozni a nyomást, de nem találták ellenszerét fegyelmezett védekezésünknek és jó formában védő kapusunknak. Kontrákból és rögzített szituációkat követő beívelésekből volt még néhány lehetőségünk, de ezekből sem született gól. Ezúton köszönöm minden játékosnak, vezetőnek, támogatóinknak, valamint szurkolóinknak az egész éves tevékenységét, mellyel, lehetővé tették csapatainknak, hogy hétvégenként remek körülmények között, amatőr szinten focizhassanak, és a csapattal együtt, kis közösséget alkotva, eltölthessük jó hangulatban szabadidőnket.

Gál Tibor: - Ezen a mérkőzésen az egész őszi szereplésünk jellemzőit felvonultattuk, élén az igazolatlan és megsértődött távol maradókkal. Az öltözőből a kötelező győzelem reményével jöttünk ki, de a pályán még a jó periódusaink ellenére is látszott, hogy nem vagyunk egységesek. Az egyénieskedések és alázat hiánya miatt pontokat hagytunk a szerényebb képességű, de annál lelkesebb hazaiaknál, akiknek további sikereket kívánok.

MLSZ adatbank / Felnőtt Szent Imre DSE - Mohora UFC mérkőzés részletes jegyzőkönyve elérhető:

Nógrádifutball.hu 13. forduló részletes eredményei edzői nyilatkozatai az alábbi linken elérhetőek: 

U/19: Szent Imre DSE - Mohora UFC 0:6 (0:5) 

MLSZ adatbank / U-19 Szent Imre DSE - Mohora UFC mérkőzés részletes jegyzőkönyve elérhető: